2012. december 12., szerda

A magyarázat!



Az utóbbi pár hétben elég elfoglalt voltam, így nem nagyon volt időm bejegyzéseket kreálni. Csak, hogy némi magyarázattal is szolgáljak.
XY mennyiségű EUs támogatásról hallok, és most nekem is csurrant cseppent.  Nem, nem adtam be pályázatot, így nem is nyertem a pályázatommal és nem kaptam milliókat gardrób frissítésre. Pár hónapja elég sok embernek volt lehetősége, hogy EU által támogatott képzésre jelentkezzen, és szinte ingyen vegyen részt informatika, angol, német vagy egyéb más nyelvi oktatáson, a szinte ingyen pár ezer forintot jelent. Rengetegen éltek a lehetőséggel.  Már az elején írtam, hogy ebből nekem is jutott, pontosan annyi, hogy a kitöltött jelentkezési lapokat regisztráltam, rögzítettem Excelbe. Imádom, mármint az Excelt. Kisé monoton, ha belegondolok, de elég sokat tanultam. Például, hogy sokkal jobban odafigyelek, hogyan töltök ki egy hivatalos papírt, figyelek, hogy olvasható és pontos legyen, illetve elég sok városnak tudom az irányítószámát, és az névismeretem is bővült.
A hétvégéimet pedig promózással töltöttem.
Nem mellesleg voltam színházban és életemben először megnézhettem egy premier előadást. Illetve múlt héten szintén láttam egy előadást, ami az egyik kedvencem lett az egyik kedvenc színészemmel. Ajánlom mindekinek aki szeret nevetni, Kézről kézre az előadás címe.
Voltam Oberwartban zsibvásáron, megint. Nagyon hideg volt nagyon fáztam, de már megint jó üzleteket hoztam össze, mint mindig. Bővítettem tevegyűjteményemet meg dekorgyűjteményemet.
Tegnap végre végeztem az EUs munkával is, így ma kicsit lazítottam. Sütöttem kürtöskalácsot, illetve elvégeztem a szokásos testi rituálémat. Körmöt mázoltam, testet radíroztam, hajat pakoltam, arcot tisztítottam, radíroztam, maszkoltam, tonizáltam , hidratáltam. És most jöjjön Colin és Justin, a meleg barátaim és lakástippjei. Holnap pedig hmhmhm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése