2013. február 1., péntek

Pilates



Anno a helyi tv-nek köszönhetően lehetőségem volt egy három alkalomra szóló pilates bérletet nyerni. Egy telefonszámot adtak meg, ezen keresztül tudtam egyeztetni az oktatóval, Békés Gabriellával.
Nagy kíváncsisággal és izgalommal vártam az első órát, hiszen eddig nem tudtam kipróbálni ezt a mozgásformát. Én, mint laikus azt gondoltam, hogy inkább hat a lelkemre, mint a testemre. De pozitív csalódás. A helyszín a Mandala mozgásközpont, itt Szombathelyen. A viselet kényelmes felső, laza gatyó és zokni, a mozgáshoz szükséges eszközök, mint például a poliform biztosítva volt. A hangulatról sólámpa, könnyed zene, a végén pedig finom tea gondoskodott. „Minden segítséget megkapsz, hogy eredményes legyél, és hogy jól érezd magad.” Olvastam a weboldalon, ez így is volt, kezdő létemre nem éreztem kényelmetlenül azt, hogy segítségre szorulok, egy-egy gyakorlat elvégzésénél.
Saját meglátás, de úgy gondolom, hogy legfontosabb egy pilates órán a koncentráció és a tudatosság, koncentrálni arra, amit és ahogy csinálunk, végig tudatosan.  Majd a végén nem csak a lelkünk nyugszik meg, hanem rá kell jönnünk, hogy igenis kimerítő volt az óra, testileg, lelkileg. A pilates több mint egy torna. De hogy mire is jó:
- testi és lelki egyensúly megteremtése
- teljesítőképesség növelése
- stresszoldás
- hajlékonyság fokozása
- izmok erősítése,
- ízületi kopások, csontritkulás megelőzése
- mozgásszervi rendellenességek, gerincproblémák, testtartás javítása
- megfelelő légzéstechnika elsajátítása
Ezután az óra után beszereztem egy dvd-t, poliformot, pilates labdát, illetve van sólámpán, sok-sok füstölöm illetve illóolajom, de persze ez nem helyettesíti azt, amikor egy oktató ott áll mögötted, és segít. De jelenleg nem tudom megoldani, hogy el tudjak járni.
A Mandalás óra után egyébként elkísértem az egyik barátnőmet egy pilates órára, más helyszín, más oktató. És szörnyen éreztem magam, nem megnyugtatott, hanem felidegesített. Az oktató szerintem lelkiekben már nem az órán járt, a terem nem a pilatesnek megfelelő hangulatot tükrözte, és semmi következetességet nem láttam egy-egy gyakorlat között.
Szerintem mindenképp próbáljátok ki a pilatest, az első óra általában mindenhol ingyenes, köztük a Mandalában is. Egy próbát megér!




Forrás:www.mandalamozgaskozpont.hu

2 megjegyzés: