Igazán boldog,
teljes hetem volt. Hét elején új emberekkel ismerkedhettem meg, aminek nagyon
örülök. Jobb tréninget elképzelni sem tudtam volna. 5 nap 7 különböző egyéniség,
7 különböző történet, 7 különböző élet, de egy cél. 2 nap telt el az utolsó
találkozás óta, de máris hiányzik a csapat. Az őszinte beszélgetések, az
élettapasztalatok, vidám feladatok, vicces helyzetek, az adok – kapok dolog. Az
egyetlen, ami nem hiányzik az a korán kelés. Későn fekvő, későn kelő vagyok. Utólag
persze mindig örülök, hogy nem alvással töltöttem a délelőttöt, hanem valami
hasznossal, vagy éppen kevésbé hasznossal. Tréning mellett 2 dologba is
belevágtam. Egyelőre semmi konkrét, ezekről majd később. Ha választanom
kellene, akkor a héten a legörömtelibb napom a csütörtök volt, egyszerűen minden
összejött. Nap vége felé még sorsjegyen is nyertem, bár eléggé lelombozott a lottózóban
dolgozó hölgy arckifejése, neki valószínűleg ez a csütörtök élete legunalmasabb
és legrosszabb napja volt. Nem tudom a látszat mennyire csalt, mindesetre elég
elkeserítő volt. Péntektől eléggé pörgős lett a hetem. Szokásos tréning után
végre megkaptam a rukkolás könyvemet. Persze három a magyar igazság, jelen
esetben nem volt szükség ráadásra. Utána bevásárlás. Gyors vacsora, majd a
sötét pince pici zugában régi cimborámmal futottam össze. Letöröltem, és fél
perc múlva már együtt csapattuk egészen a vasútállomásig. Én és a bringám. Nap
végére pedig beszélgetős csajos este. Szombatot 12 óra munkával indítottam,
mert Vénusz az étel lelke. Másnak az ételét aranyozza be, nekem a napomat. Na,
ez túlzás volt. Munka után gyorsan hazatekertem, rekordidő alatt a bicaj máris
a pincében. Következő percben már vacsorázok, harmadikban fürdök, negyedikben készülök, ötödikben már boldog szülinapot kívánok. Még hogy a lányok sokat
készülődnek… ugyan. Vasárnap a pihenésé és szülinapos apukámé. És máris
elkezdődött egy újabb hét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése