Kényszerpihenő!

Nem szeretem a kórházakat és az orvosokat sem. Ki szereti őket? Jobb tv előtt és képernyőn keresztül szemlélni a diagnózisokat.

Megviselt ez az egy hét, lelkileg és fizikailag is.

Féltem, attól ami még nem volt. Féltem a fájdalomtól. Féltettem a hozzátartozóimat. Féltettem a jövőmet. Gondolataim folyamatosan össze-vissza cikáztak, mint egy felgyorsított film. Sápadt, megtört fejjel mégis erősnek kellett lennem. Egészen estig. Az éjjel az enyém volt, elengedhettem magam és a könnyeimet. Napközben más volt. Szinte fizikai erőt vett igénybe, hogy visszatartsam magam és ne sírjak, ne ordítsak. Nem tehettem, sem magam miatt, sem pedig szüleim, párom és barátaim miatt sem. Így próbáltam segíteni. Ők pedig kellőképpen viszonozták ezt. A szeretetükkel és odaadásukkal, állandó látogatássokkal, telefonokkal és smsekkel. Minden egyes szó jól esett és segített. Tényleg bajban derül kikre is számíthatunk igazán.

Diagnózis:

2012.09.01./szombat/: Szombat éjjel van. Boldogan írom az őszi üdvözlő bejegyzésemet a blogomba és a következő percekben már mohó módon a további bejegyzéseimen gondolkozok, miközben öntelt mosollyal álomba zuhanok.

2012.09.02./vasárnap/: Hasi görcsök, hányás, gyógyszerek, kétszeri ügyelet végül kórházzal zárul a nap. Kaparni tudtam volna a falat a fájdalomtól, közben pedig a nővér vagy kicsoda önfeledt viháncolását kellett hallgatnom és hosszú percekig várakoznom. Legalább valakiben egy kis kedvesség lett volna… Undorító.

2012.09.03./hétfő/: Szörnyű, fájdalmas éjszaka után, de negatív eredmények mellett további vizsgálatok: urulógia, nőgyógyászat. Majd kiderül 2 ciszta játszadozgat az hasamban. Bár az orvos határozottan kijelenti ettől nem lehetnek fájdalmaim és egy hónap múlva kontroll.  Délutánra valóban nem volt fájdalmam, de szörnyű gyengeség és óriási honvágy uralkodott el rajtam.

2012.09.04./kedd/: Búcsú a belgyógyászatról.

2012.09.05./szerda/: Újra kórházban. Újabb alhasi fájdalmak, magas láz, kórházi karszalag, nőgyógyászati osztály.

2012.09.06./csütörtök/: Újabb vérvétel, újabb infúzió. Félek, nagyon félek. Ultrahanggal zárult a tegnapi napom, ma ultrahanggal kezdődik. Nem kellemes, amikor már számolni sem bírom hányadik orvos látott ott lent. Mindig kerülni akartam az ilyent. Nem tudok semmit sem tenni, csak az érthetetlen orvosi szavakat hallom. Végül összeállt a képlet:2ciszta balpetefészken kívül, 1 ciszta a petefészken belül, a balpetefészkem elmozdult, megnagyobbodott, balpetefészek és méhkürt megcsavarodott. Pénteken műtét.

2012.09.07./péntek/: Katéter, vérvétel, gyógyszerek, előző nap konzultálás az altatóorvossal. Másnak húsleves, baconba tekert csirke friss tejfölös ubisali a menü, nekem most műtét szerepel az étlapon, pontosan délben. Útban a műtét felé még egy aprócska poént elsütöttem, miszerint úgy festek mint egy múmia. Illetve egy erőltetett mosolyt még feltettem altatásom előtti percekre, branül a jobb kézfejbe és szép lassan elalszok. Vidáman ébredtem a mély altatás után, még álmodni is volt időm. Miközben kitoltak a műtőből szinte filmbe illő jelenet volt, ahogy szüleim izgulva vártak a műtő elött és szólították meg kómás lányukat. Ébredés után próbáltam koncentrálni, hogy ne beszéljek össze-vissza, hiszen ilyenkor elég kába az ember.

2012.09.11./kedd/: Irány haza

Ennyit a kórházasdiról, hétfőn kell mennem varrat szedésre, ultrahangra pedig heti rendszerességgel. Sok új élmény után: mentőben utazás, branül, altatás, műtét…stb, illetve a rengeteg vérvétel és szúrás után sem sikerült legyőzni félelmemet: utálom az ereket!

Végére pedig egy kép a kedvenc szobatársamról, aki mindvégig velem volt:  Tony, a Szerelmemtől kapott cuki teve!:)